A Walking Dead producerei koreai sorozatot forgatnak!

viki-skybound-five-year-feat.png

A koreai sorozatoknak, röviden K-drámáknak világszerte több milliós rajongói bázisuk van, a két legnagyobb legális online platformot a DramaFevert és a Vikit is milliók nézik. Utóbbinak mintegy 5,3 millió követője van a Facebookon. A koreai sorozatok most igazán szárnyra kaphatnak, ugyanis a nyugati filmvilág is felfigyelt rájuk: a Skybound, a rendkívül népszerű The Walking Dead tévésorozat eredeti képregényei mögött álló produkciós vállalat ugyanis bejelentette: a Vikivel közös projektben ötévados K-drámát fognak forgatni.

A Five Year című sorozat egy apokalipszis előtti ötéves időszakot ölel majd fel, így öt évadra terveznek. A sorozat középpontjában egy család fog állni, akik a Földet elpusztító meteor érkezésének tudatában élnek. A történet alapötlete Robert Kirkmantől, a The Walking Dead megalkotójától származik. A forgatást még az idén elkezdik majd, bár koreai partnercéget még nem választottak. A tervek szerint az első évad 16 epizódból fog állni, Koreában, koreai stábbal forgatják majd, és egy helyi televíziócsatornán fog futni, emellett pedig elérhető lesz a Viki felületén is. 

David Alpert, a Skybound társalapítója szerint ő és Kirkman is régóta rajongói a koreai filmeknek, sorozatoknak, így nagyon örülnek, hogy most közösen hozhatnak létre egy igazi K-drámát Koreában. 

A Viki egy online streaming platform, melyet Szingapúrban alapítottak 2007-ben, és olyan ütemben nőtt, hogy 2013-ban 200 millió dollárért vette meg a japán Rakuten. A Viki legálisan vásárolja meg a televíziós sorozatok és filmek közlési jogát, koreai tartalom mellett kínai, tajvani, japán és más országok sorozataiból, filmjeiből lehet válogatni a felületen. A feliratokat önkéntesek készítik a világ minden tájáról, mintegy 200 nyelven, köztük magyarul is.

Variety, Skybound

 

Címkék: sorozat, Five Year