Fergeteges filmekkel érkezik a 10. Koreai Filmfesztivál!

Idén már 10. alkalommal élvezhetjük öt napon át a koreai filmek varázsát Magyarországon. A jubileumi Koreai Filmfesztivál ezúttal egy picit hamarabb kezdődik, mint eddig megszoktuk, október 25 és 29 között várja majd a nézőket négy városban: Budapesten, Szegeden, Debrecenben és Pécsett, méghozzá igencsak remek filmekkel, köztük a legfrissebb, 2017-es kasszasikerekkel!

filmfeszt.JPG

Az ázsiai filmek kedvelői idén sem fognak csalódni, a koreai filmfesztivál többféle műfajban vetít majd alkotásokat, hátborzongató horrortól hasfájósan vicces vígjátékokon át a vérpezsdítő akciófilmekig. A teljesség igénye nélkül ajánlunk nektek filmeket az idei kínálatból.

Az idei nyitófilm, melyet az Uránia moziban tekinthet meg a közönség október 25-én 18 órakor, A taxisofőr (A Taxi Driver), mely igen friss alkotás, augusztusban került a koreai mozikba. A film megtörtént eseményt dolgoz fel, egy német riportert és az őt szállító koreai taxisofőrt követi Kvangdzsu városába, ahol 1980 májusában az emberek fellázadtak a katonai diktatúra ellen és demokráciát követeltek. A kormány kegyetlenül lecsapott a tüntetőkre, több százan meghaltak, több ezren megsebesültek, a kormány pedig el akarta tussolni az esetet, blokád alá véve a várost. Egyetlen német riporter tudósított az eseményekről, egy szöuli  taxisofőr segítségével, az ő történetüket láthatjuk. A kvangdzsui felkelést Dél-Korea fontos eseményként tartja számon a demokratizálódás útján. A német riportert később kitüntették bátorságáért. A film az idei év legnagyobb nézősikere volt Koreában 12 millió megváltott jeggyel, és az ország ezt a filmet küldi a jövő évi Oscar-díjért versenybe.

a_taxi_driver_int_l_main_poster.jpg

Több vígjátékot is láthatunk idén: A bátyám az agyamra megy (My Annoying Brother), az Engem lájkolj! (Like for Likes), Kotnyeles nyomozó (Accidental Detective), A szerencse kulcsa (Luck Key), aki pedig izgalomra vágyik, megtekintheti például a világszerte óriási sikert aratott zombifilm Busan expresszt (Train to Busan), a politikai thriller Belső embert (Inside Men) I Bjonghonnal (Lee Byung-hun), a koreai James Bonddal a főszerepben, vagy az elképesztően látványos akciójelenetei miatt a külföldi sajtó által is igen dicsért A bérgyilkosnőt (The Villainess); utóbbi szintén idei mozi. Ugyancsak forró izgalmakat ígér a népszerű Kong Ju (Gong Yoo) főszereplésével forgatott A gyanú (The Suspect).

A szerencse kulcsa, melyben egy lecsúszott színész és egy kegyetlen bérgyilkos a véletlennek - és egy szekrénykulcsnak - köszönhetően identitást cserél. Garantált a szórakozás!

A bérgyilkosnő: pörgős, 18 karikás, durva akciójelenetek, melyekben egy hölgy tropára ver egy halom pasit (és csajt is).

Kong Ju idén a Busan expresszen zombikat üldöz nálunk, majd átugrik egy észak-koreai ügynök bőrébe A gyanúban.

A történelmi filmek rajongóinak is tartogat remek alkotásokat a fesztivál: jön Az admirális (The Admiral: Roaring Currents), minden idők legnagyobb bevételű koreai filmje, mely I Szunsin tábornok hősies küzdelmét mutatja be a japán kalózok ellen; valamint a Merénylet a király ellen (The Fatal Encounter). A fekete-fehérben forgatott Egy költő portréja (Dongju: The Portrait of a Poet) Jun Dongdzsu, tragikus sorsú költő életét és gyönyörű, megkapó költészetét vetíti elénk az 1940-es évek japán megszállás alatt sínylődő Koreájában.

 Az animációs filmek kedvelői az Álom egy csodás napról (Green Days) című filmet láthatják, mely egy kedves történet tinik álmairól és problémáiról.

greendays.JPG

Idén három filmet kizárólag angol felirattal vetít majd a fesztivál, de angolul tudóknak semmiképp nem szabad kihagyni őket: jön egy fergeteges idei krimi-vígjáték, a Midnight Runners (Kadétnyomozók), melyben rendőrnek készülő kadétok göngyölítenek fel egy emberrablásos ügyet; a The Last Princess (Az utolsó koreai hercegnő) egy drámai alkotás, mely az utolsó koreai hercegnő, Tokhje sorsát követi végig. A filmben nyújtott alakításáért Szon Jedzsin színésznő három rangos díjkiosztón is elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat. Ugyancsak angolul fog futni a Will You Be There? (Ott leszel?) című időutazós fantasy, melyet Guillaume Musso azonos című regénye alapján készítettek.

 A filmek (a fenti három alkotás kivételével) magyar felirattal futnak majd, és egységesen 500 forintot kell fizetni a belépőjegyekért.

 A fő mozis programok mellett Budapesten a Premier Kultcaféban további filmeket is meg lehet tekinteni ingyenesen, ezek azonban regisztrációhoz kötöttek (a Koreai Kulturális Központ honlapján kell majd regisztrálni).

A filmek teljes listáját, a helyszíneket és az időbeosztásokat a koreaifilm.hu oldalon lehet megtekinteni.