[AJÁNLÓ] A barackvirág ismeretlen éneke

Válogatás a 9. Koreai Filmfesztivál filmjeiből 5.

A koreai filmfesztiválon idén egy igazán különleges zenei műfajjal is megismerkedhetnek a nézők, olyasmivel, ami számunkra teljesen ismeretlen. Ez nem más, mint a phanszori, mely egy narratív zenei előadásmód. A barackvirág éneke (The Sound of a Flower / 도리화가) főszereplője a phanszori első női mestere, akit Pe Szudzsi (Bae Suzy), a Miss A lányegyüttes tagja alakít. A film nem csak az első női mester életét kíséri végig, de megmutatja a phanszori dallamait, és megismerkedhetünk a 19. század végi Koreával is. A magyar sorozatrajongók pedig bizonyára örülni fognak neki, hogy A Silla királyság ékkövében Bidamként megkedvelt Kim Namgilt is viszontláthatják a filmvásznon.

Történet

Rendező:
I Dzsongphil (Lee Jong-pil)
Szereplők:
Rju Szungnjong (Ryu Seung-ryong)
Pe Szudzsi (Bae Suzy)
Szong Szebjok (Song Se-byeok)
Kim Namgil (Kim Nam-gil)
I Donghü (Lee Dong-hwi)

Csin Csheszon édesanyja halála után egy kiszengházban nevelkedik. Még gyermekként hallgat végig egy phanszorielőadást és elhatározza, belőle is énekes lesz, azonban a csoszoni törvények értelmében erre egy nőnek nincs lehetősége. A lánynak mégis sikerül meggyőznie a korszak egyik elismert mesterét Sin Dzsehjót, hogy tanítványai közé fogadja és a férfi úgy dönt, felkészíti a királyi udvar által meghirdetett versenyre.

A népi énekek és az elbeszélések különös elegye, a phanszori

A phanszori, mely a film központi témája, Korea kulturális örökségének fontos része, 2003 óta pedig UNESCO-védelem alatt is áll ez a különleges zenei műfaj. Ha hasonlítani kellene olyan műfajhoz, amit mi is ismerünk, az énekbeszédet lehetne említeni, de annál azért valamivel másabb. A phanszori történetet mesél el, hol színjátékként, hol pedig énekelve. Mondhatnánk, olyan mint egy opera vagy egy "musical", de ez sem lenne igazán jó leírás. A phanszorit egyetlen énekes adja elő, akit egy dobos kísér, az előadás pedig több órásra is nyúlhat, akár még a nyolc órát is elérheti.

Éppen emiatt a phanszoriénekesek rendkívül képzettek voltak, hiszen nagyon sokáig kellett bírniuk az előadást, és mert szabad téren, általában piactéren léptek fel, túl kellett énekelniük a mindennapi piaci élet zsibongását és az akusztika hiányát. Épp ezért nagyon különleges módon képezték őket: a hegyekbe vitték az énekesjelölteket és ott meg kellett tanulniuk túlénekelni egy vízesést. A koreai énektechnika is más, mint amit Európában megszoktunk, ezért az európai fülnek elég szokatlanul tud hangzani a phanszori, ugyanakkor, mivel népes jellege van, nekünk magyaroknak akár kicsit ismerős is lehet a ritmus. (Nem először fedezik fel magyarok, hogy a koreai népdalokkal sok közös vonása van a magyar népdaloknak)

Túl kell harsogni a vízesést (Pe Szudzsi)

Kemény kiképzés várt azokra, akik phanszorit akartak énekelni

A phanszorit egy énekes és egy dobos adta elő, később pedig megjelent a társulatra átírt, többszereplős változat, a cshangguk. Az énekesnek színésznek is kellett lennie, minden szereplőt maga alakított, és csupán egy legyező volt segítségére kellékként. A dobosa nem csak a ritmust adta, de bevonta a közönséget is, időnként bekiabált, narrált. A 17. században megjelent, sámánénekekből fejlődött műfajt kizárólag férfiak művelhették. Ez nem szokatlan, hiszen Európában is nagyon sokáig nők nem játszhattak színpadon, a női szerepeket is férfi színészek alakították. Koreában is így volt ez, a szigorú erkölcsök megtagadták a nőktől, hogy nyilvánosan szórakoztassanak másokat. Az egyetlen kivételt a kiszengek, a művészetekben jártas kurtizánok jelentették, ők viszont csak magánelőadásokat tartottak a fizetős vendégeiknek.

Éppen ezért számít a film főszereplőjének, Csin Csheszonnak a története különlegesnek. Őt tartják az első női mesterénekesnek. Sin Dzsehjo fedezte fel, aki énekakadémiát is működtetett és neki köszönhető az is, hogy ma még ismerjük a phanszoritörténetek egy részét, mert ő jegyezte le a műveket. Fontos tudni, hogy ezek a művek szájról-szájra terjedtek, nem volt rögzült formátumuk, ráadásul az énekesek számára fontos volt az improvizáció, így nem volt két olyan énekes, aki ugyanúgy adta volna elő ugyanazt a darabot. Csin Csheszont eleinte férfiruhában léptette fel Sin, pontosan azért, mert az volt az általános vélekedés, hogy nők ezt a műfajt nem hogy nem művelhetik, de nem is képesek elsajátítani az énektechnikát. A barackvirág éneke megmutatja nekünk hogyan lett Csinből mesterénekes és milyen viszony fűzte mesteréhez.