"Az igazi film elgondolkodtat, nem tudod könnyen 'elfogyasztani', mint a popcornt."

Egy komoly hangvételű film megtekintése után van, hogy percekig nem tud mozdulni az ember. Kérdések kavaroghatnak az agyunkban: miért ez lett a vége? Mit akart a rendező valójában megmutatni a filmen keresztül? Egyáltalán ez valóságos vagy kitalált? De tényleg, mi az igazság?

rendezo.jpg

2016. február 9-én a budapesti Koreai Kulturális Központban rendhagyó filmklub keretében két koreai alkotás (Touch; Love Never Fails) került levetítésre. Az itt megjelent nézők igazán szerencsések voltak, hiszen ha merültek fel bennük hasonló kérdések a látottak kapcsán, magát a rendezőt kérdezhették.

Min Byeong-hun (Min Bjonghun) rendező Kim Soon-wook (Kim Szunuk) zongoristát kíséri fellépéseire, mint kiderült az interjú során, nem ok nélkül. 

A beszélgetés során rendkívül céltudatos, egyedi gondolkodású ember bontakozott ki előttem. Mikor megkérdeztem, mik azok pillanatok, illetve kik azok az emberek, akik hatással vannak pályájára, a válasz nem volt szokványos.
Míg otthon sokan az amerikai vagy a francia filmek kapcsán indulnak el, rá az orosz filmművészet volt a legnagyobb hatással. Ennek oka az, hogy Moszkvában tanult, itt Andrej Tarkovszkij operatőrének, Vagyim Juszovnak volt a tanítványa. Az ő kettejük munkássága, irányvonala a mai napig hatással van rá. Természetesen  európai rendezőket is említett, például Jancsó Miklóst, vagy a lengyel Andrzej Wajdát akinek a munkáit ismeri, kedveli. A minimalista, egyszerű vonalvezetésű filmkészítés híve; hétköznapi embereket, azok élethelyzeteit állítva a középpontba.

ujr.jpg
                                           
A tolmácsokkal (Kovács Janka és Teszár Dávid)

Ebből kifolyólag saját ars poeticája szerint a  mai modern koreai blockbuster filmek, romantikus és akciófilmek mind hazugságok, nem a valóságot mutatják be, nem az igazi Koreát. A mai  koreai társadalomra jellemző aktuális kríziseket, problémákat kellene a filmeknek feldolgozni, amit ő  saját filmjein keresztül próbál véghezvinni. 

Vagyis, amikor megkérdeztem, mi az oka, hogy az itt levetítésre kerülő mindkét filmjében súlyos problémákkal küzdő, szenvedő családmodelleket állít a központba, a válasz erre következetes volt.
Azért jelenik meg a fájdalom és szenvedés hangsúlyosan a filmjeiben, mert ezek jelenlévő problémák a koreai társadalomban. A filmeknek nem fogyasztási cikkeknek kellene lenniük, mint a popcorn vagy a kóla, az igazi filmnek gondolatokat kell ébresztenie benned.

A valóságban a fájdalom és a szenvedés erőteljesen jelen van az életben és ő erre koncentrál, ennek a megmutatására. Ezzel nem azt akarja mondani, hogy a koreai filmeknek csak a szenvedésről kell szólnia, ez univerzális, más nemzetek alkotásai is megjelenítik a szenvedést. Nem arról van szó, hogy minden egyes család ezekkel a problémákkal küzd, de az öngyilkosság, az alkoholproblémák, a nagy társadalmi elvárások okozzák a családi szenvedés-történetek nagy részét.

Őt a fájdalom és a szenvedés arculatai érdeklik, amit számtalan területen bemutat a filmjeiben. Megjelenhet az oktatásban, osztálykülönbségekben, ahogy a gazdag család feje mindenképp be akarja bizonyítani, hogy neki van igaza. 

dia2.JPG                           Min Byeong-hun izgalommal telve mesélt új filmtervéről

A jövőbeli terveiről kérdezve elmondtahogy jelenleg azért kíséri a zongoristát (London, Berlin, Párizs, Budapest), hogy következő melodrámájához vegyenek fel jeleneteket. A koncertfelvételeire ráfűz egy történetet, ami röviden arról szól, hogy van négy fiatal, két fiú és két lány, akik úgy döntenek, hogy közösen egy vidéki motelban követnek el öngyilkosságot. Ám valahonnan meghallják Kim Soon-wook zongorajátékát és az ő előadásmódjából áradó erő, zenei benyomás olyan elemi erővel hat rájuk, hogy felhagynak eredeti tervükkel és az élet mellett döntenek.

Ő maga személyesen is, amikor kedvetlen, akkor például Beethoven 5. szimfóniáját hallgatja, ami ki tudja rángatni a melankolikus hangulatból.

Arra a kérdésre, hogy van-e színész vagy színésznő, akivel szívesen együtt dolgozna, egyetlen nevet említett, Isabelle Huppert-t, aki Hong Sang-soo (Hong Szangszu) Egy másik országban (In another Country) című filmjében játszott főszerepet.

Megjegyezte, azokkal a színészekkel szeret dolgozni, akik szorgalmasak, nem az alapján választ, hogy ünnepelt sztár, vagy hogy mennyire megragadó a külseje, annál fontosabb a szorgalma, kemény munkája. Ez az elsődleges szempontja a szereplők kiválasztása során. Számára ez abban vetül le, ha kér valamit a színésztől, az megteszi. Példa erre a Touch című film főszereplőnője, aki kérésére 10 kilót fogyott.

Záró akkordként természetesen megkérdeztem, milyen benyomása van Magyarországról
Némi gondolkodás után megjegyezte pozitívumként, hogy kedvesek vagyunk, negatívumként, hogy lassúak. Úgy látja, hogy ez a gazdaságunkra egyaránt jellemző, ebből eredhet a mi lassúságunk, illetve enervált állapotunk. 

r.jpg

Love Never Fails (2015)

Engem nem a filmek késztettek gondolkodásra hazafelé, hanem az interjún elhangzottak. Megnézünk egy alkotást otthon vagy a moziban, kijövünk, és lehet, hogy totálisan máshogy értelmezzük a látottakat, mint a készítő. Mennyire jó lenne, ha minden megtekintett film után lehetne beszélgetni a rendezővel, hogy mi miért történt, mit miért csinált a filmben úgy, ahogy volt. Aztán persze rögtön elhessegettem ezt a gondolatot, hiszen ezzel megfosztanánk a nézőt az egyéni értelmezés szabadságától, ezt pedig mindennél fontosabbnak tartom.

BÓNUSZ

Képek a közönségtalálkozóról, és a rendezőt kísérő stábról, színészekről.

dia1.JPG
 dia3.JPG
dia4.JPG
dia5.JPG

 Megjegyzés: 

Az Egy másik országban című film a 2014-es Koreai Filmfesztivál keretében volt látható itthon.

A képek a KFDK saját képei, ha használod, mindenképpen meg kell adnod a forrást, enélkül nem használhatóak.

Adri~