Előkerülnek az eddig cenzúrázott filmek Koreában

A koreai elnöki botrány hatása a filmiparra

Az utóbbi hetekben Pak Kunhje elnöknő botrányától volt hangos a koreai sajtó. Az elnöknőt és belső köreit érintő nagyszabású korrupciós ügy olyan szinten háborította fel a társadalmat, hogy több mint két millióan jártak minden hétvégén tüntetni ellene. A botrány természetesen a szórakoztatóipart is érinti, már csak azért is, mert Cshö Szunsil, az elnöknő "bizalmasa" több ilyen céget is birtokol, de befolyása volt pl. a turisztikai hivatalban is. A botrány alatt az is kiderült, hogy az állami támogatást számos olyan alkotás nem kapta meg, amely kormányzati gondokkal, korrupcióval vagy egyéb kényes témákkal kívánt foglalkozni. A befektetők sem voltak hajlandóak ilyen filmekhez pénzt adni, attól tartva, hogy a cenzúra úgyis elkaszálja a produkciót. Most napvilágra került számos olyan film listája, melyeket így vagy úgy a Pak-adminisztráció (vagy korábbi elnökök adminisztrációja) lehetetlenített el, s most a botrány kirobbanása után lehetőségük van a filmeket moziba küldeni. Jövőre egy egész tonnányi társadalomkritikus koreai filmet kapunk!

pandora.jpg

Tovább
Címkék: film