Felejthetetlen csókjelenetek, amin rendesen fennakadt a szemünk

A koreai sorozatokban mindig várjuk az első csókot, aztán a másodikat, mert hátha az jobb lesz. Nem mindig sikerül eltérni a "nyomjátok egymásnak az ajkatokat, majd kimerevítjük a képet" felvételtől, vagy a véletlen egymásra esünk és összeér a szánk jelenettől. Persze, jól is van ez így, hiszen ezek olyan védjegyei a koreai sorozatoknak, amit már egyenesen hiányolnánk, ha nem történnének meg.

f03cca1caec2862c7b94079bd58cff1b.jpg

Dream High: Kim Soo-hyun és Suzy-

No, de ne legyünk ennyire rosszmájúak, hiszen számtalan sorozatot fel lehet sorolni,  amikor nem hiszünk a szemünknek, olyan szenvedélyesre sikerül a jelenet, hogy újra és újra vissza kell pörgetni.

1. Princess hours (2006) MBC

Ez volt az első sorozat, amit láttam, szóval az ebben lejátszódott csókjelenet nem csoda, ha megmaradt.
Egy trónörökös, aki borzasztó modorával meg tudta hódítani, a cserfes, nagy álmokat szövögető diáklányt.
Az ominózus jelenet a 3.perctől látható.

Yoon Eun-hye és Ju Ji-hoon

2. Secret Garden (2010) SBS

Ezt a sorozatot senkinek nem kell bemutatni, aki otthonosan mozog a koreai sorozatok világában. A kaszkadőrnő és a dúsgazdag csebol feledhetetlen, viharos kapcsolatát pecsételi meg ez a pillanat.

Hyun Bin és Ha Ji-won

 3. It's ok, that's love (2014) SBS

Létezik egyáltalán olyan probléma, hogy valaki bepánikoljon a szerelemtől és a fizikai kapcsolattól? Van igen, ebben a sorozatban a pszichológusnőnek ezt a fóbiáját is le kell győznie, hogy merje közel engednie magához a szerelmet. Kiváló segítséget kapott ehhez a következő képkockák szerint.

Kong Hyo-jin és Zo In-sung

4. The Heirs (2013) SBS

Kalifornia-szerelem-száguldás! adhatnánk ezt az alcímet is a sorozatnak, ugyanis az USA-ban találkozik össze a szegény Unszang és a gazdag Kim Than. Majd az ágról szakadt leányzó visszautazik Koreába, ahol Kim Than családjának cselédszobájában találja magát süket-néma anyjával. Micsoda véletlen! :)

Park Shin-hye és Lee Min-ho

Plusz 1: amit a hely szelleme tesz egyedivé:

My Lovely Kim Sam Soon (2005) MBC

Ahol egy kissé túlsúlyos, nem éppen szépségideál szakácsnő teljesen felforgatja a jóképű, arrogáns étterem tulajdonos életét, aki a férfimosdót találja a legalkalmasabb helynek az intim pillanathoz.

Hyun Bin és Kim Soo-na

 Akinek jut eszébe még, nem habozzon velünk is megosztani :)

További hírért, érdekességért látogass el facebook oldalunkra!

Adri~

Címkék: csókjelenetek